A naptári év első, januári ülését nem a hónap elején, hanem 2025. január 16-án tartotta meg a HTE vezetése. A januári meghívó 12 napirendi pontot tartalmazott. Az első napirendi pontban az Infocommunications Journal főszerkesztője tartotta meg a beszámolóját az előző év eredményeiről. Ugyancsak a folyóirattal foglakozott a második napirendi pont, itt a bírálók ösztönzése állt a középpontban. A következő három napirendi pont szokás szerint a HTE pénzügyeiről szólt az operatív igazgató előterjesztésében. A harmadik a pénzügyi státuszt foglalta össze, a negyedik a 2024-es költségvetéssel, míg az ötödik napirendi pont a 2025-ös pénzügyi tervvel foglalkozott. A hatodik napirendi pontban a Gazdasági Bizottság elnöke tartott előterjesztést a gazdálkodási beszámoló bevezetéséről. A hetedik napirendi pont a 2025-ös rendezvények témájában adott tájékoztatást a főtitkár, az operatív igazgató és a Tudományos bizottság elnöke vezetésével. A következő három napirendi pont a HTE stratégiai feladataival foglalkozott. A nyolcadik a rendezvényeket támogató informatikai alrendszerrel foglalkozott a főtitkár, az operatív igazgató és a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag együttes előterjesztésében. A kilencedik a HTE honlap megújításáról szólt a főtitkár és a Tudományos Bizottság elnöke közös előterjesztésében, míg a tizedik napirendi pont az egyéni tagoknak szóló szolgáltatáslista előkészítését tűzte ki célul a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag tolmácsolásában. A főtitkár-helyettes vette át a szót a tizenegyedik napirendi pontban, ahol az éves munkaterv végső elfogadását tette meg az Elnökség. A tizenkettedik napirendi pont az ISZB tagok mandátumának a néhány hónappal történő meghosszabbítására irányult, hogy kellően elő lehessen készíteni az új ISZB kinevezését. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a fiatalok bevonásával, a marketing célkitűzések megvalósításával és a formálódó mesterséges intelligencia tréninggel kapcsolatban hangzott el néhány információ.
Az első napirendi pontban az Infocommunications Journal főszerkesztője, Varga Pál számolt be a 2024-es esztendő eredményeiről. Elmondta, hogy 2024-ben 257 cikk érkezett a szerkesztőségbe, ebből 57 került elfogadásra. 2024-ben egy Special Issue szám is megjelent, ez 2025-ben várhatóan már kettőre emelkedik. A folyóirat Impact Factor mérőszáma 2023-ban 1,1-ről 0,9-re csökkent, de úgy néz ki, a 2024-es évre vonatkozóan ismét emelkedni fog, magasabb lesz, mint 1,1 az előzetes jelek szerint. A Scopus CiteCore indexe 2023-ban 1,9 volt, ez 2024-ben 2,3-ra emelkedett, ez jó hírnek számít. Nehézséget jelent viszont a nagyszámú beérkező kézirat bírálata, ezért a bírálati rendszeren változtatni kell, a legaktívabb bírálókat anyagilag is ösztönözni kellene. A szerzők összetételében sokat segítene a magasabban jegyzett szerzők arányának a növelése. Ugyancsak cél a főszerkesztő-helyettesek és a későbbiekben a Special Issue szerkesztők díjazásának a megteremtése is. A folyóirat két honlapjának, a beadási és a megjelenési honlapnak az egyesítésére forrást kell teremteni és egyben könnyíteni kell a 8 oldalas terjedelem feletti cikkek szerzői hozzájárulásnak a kezelését is.
Ehhez a témához kapcsolódott a második napirendi pont is, ahol éppen a bírálók ösztönzésére tett javaslatokat terjesztette elő Huszty Csaba, a Tudományos bizottság elnöke és Varga Pál főszerkesztő. Ez a feladat a HTE stratégiának is részévé vált. Az előterjesztésben rövidtávú és hosszútávú tervek is szóba kerültek. A rövidtávú tervek elsősorban a bírálati folyamat automatizált támogatására tettek javaslatokat, míg a hosszútávú tervek az egy öt éves időszakra vonatkozóan a folyóirat Q1-es besorolásának az elérésére tartalmaztak kezdeti javaslatokat.
Az Elnökség a két napirendi pont meghallgatása után hozta meg a döntéseit. Elfogadta a főszerkesztői beszámolót, egyetértett a hosszútávú stratégiai cél elérésével a Q1-es minősítésre vonatkozóan és február 15-ig várja mind a rövid, mind pedig a hosszútávú tervekre vonatkozó anyag kidolgozását.
A következő három napirendi pontban Nagy Péter operatív igazgató volt az előterjesztő, a HTE pénzügyeinek a beszámolói következtek. A pénzügyi státuszra vonatkozóan az Elnökség előzetesen kapott előterjesztést, ehhez külön kiegészítést nem tett az ülésen. A 2024-es mérleg előzetese még nem készült el, de az Ellenőrző Bizottság elvárása ezzel szemben a minimális pozitív eredmény elérése. Az eddigi adatok alapján ez valószínűleg így is lesz. A mérlegzárás első verziója a könyvelő szerint március első napjaira áll össze, akkor lehet konkrétabb tényszámokat látni. A 2025-ös költségvetési tervben a HTE pozitív eredménnyel tervez, a HTEnet egyelőre minimálisan veszteségesnek van tervezve, de ez elsősorban amiatt van, hogy a 2025-ös HTE Infokom konferencia nagyon konzervatív számokkal került beállításra, ezt remélhetőleg a tények felül tudják írni. Ennek a záloga ismét egy sikeres, növekvő létszámú konferencia előkészítése, amire már megindult a programszervezés. Más olyan pontok is látszanak a HTEnet tevékenységében, amik megfordíthatják a negatív eredményt. Részletesebb 2025-ös költségterv majd márciusban lesz elérhető, a májusi Közgyűlésig ezek a trendek még pozitív irányban változhatnak.
Ferencz Roland, a Gazdasági bizottság elnöke tartotta meg a hatodik napirendi pontban a Gazdálkodási beszámoló létjogosultságáról és funkciójáról szóló előterjesztését. Itt célszerűnek látszik az egyes projektekhez elnökségi tagot rendelni felelősségi körrel. A végső neve Projekt pénzügyi beszámoló lesz.
A hetedik napirendi pontban a HTE rendezvényei és az ezzel kapcsolatos stratégiai kérdések álltak a középpontban. Az erről folytatott vitában Kolláth Gábor főtitkár, Huszty Csaba, a Tudományos bizottság elnöke és Nagy Péter operatív igazgató vezették fel a gondolataikat. A HTE szakmai konferenciák – amit korábban minikonferencia néven jelent meg – tervei között szerepel egy drónkonferencia, egy NIS2 konferencia és egy, a 2G kivezetéssel foglalkozó konferencia a tavaszi időszakban. Az is eldőlt, hogy a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat díjazottjai a február 26-i drónkonferencia végén vehetik át a díjaikat. Stratégiai cél a rendezvények ismertségének és a résztvevők létszámának a növelése.
Még mindig a rendezvényekkel foglalkozott a nyolcadik napirendi pontban előterjesztett téma, amit Kolláth Gábor, Nagy Péter és Soós István, az elnökség tagságfejlesztésért felelős tagja terjesztett elő. Előtérbe került a taggá válás folyamatának az egyszerűsítése, a tagtoborzás motiválása. Szoftver fejlesztésre lesz szükség a kétszintű tagság megvalósításához, ennek be kell állítani a költségét. A projektvezető feladata lesz az ütemterv elkészítése, amit a szakmai közösségek vezetőivel is meg fog osztani.
A kilencedik napirendi pont szintén fejlesztéssel, nevezetesen a HTE honlapjának a megújításával foglalkozott. A téma előterjesztője Huszty Csaba, a Tudományos bizottság elnöke és Kolláth Gábor főtitkár volt. A honlap átalakításának a megvalósítását az Elnökség 2025. április 30-ra halasztotta. Huszty Csaba elmondta, hogy a specifikáció elkészült, az IT infrastruktúra átalakítására már van két önkéntes jelentkező. A honlap elkészítéséhez még januárban három cég indikatív ajánlatát kéri be a HTE. A kiválasztott céggel történő szerződéskötés után azonnal indítható a projekt.
A tizedik napirendi pontban ismét Soós István, a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag vette át a szót, a téma a következő stratégiai vállalás, az egyéni tagok számára készülő szolgáltatáslista workshopjának az időpont-egyeztetése volt. Soós István beszámolt arról, hogy a szolgáltatási lista tervezete összeállt, a szakmai közösségek vezetőinek és a HTE Elnökségnek a pozitív döntése szükséges a gyakorlati kivitelezéshez. A szakmai közösségek vezetőivel ezt egy 1-1,5 órás workshop keretében célszerű egyeztetni, utána kerülhet az Elnökség elé.
Rövid vita után az Elnökség a 2025. február 6-i Elnökségi ülés előtti, 14.00-15.00 órai intervallumot jelölte meg a workshop megtartásához.
Alapos előkészítés után az ülésen gyorsan sikerült döntést hozni a tizenegyedik napirendi pontban a főtitkár-helyettes által előkészített és előzetesen kiküldött dokumentum, az Elnökség 2025-ös munkaterve és stratégiai feladatainak az ütemezése tárgyában. Az Elnökség a már előzetesen többször egyeztetett dokumentumot egyhangúlag elfogadta.
A tizenkettedik napirendi pontban Kolláth Gábor főtitkár jelezte, hogy az ISZB tagjainak a mandátuma 2025. február 6-án lejár. Mivel az ISZB megújítása hosszabb előkészítést igényel, így javasolta az ISZB tagok mandátumának a 2025. május 15-ig történő meghosszabbítását. Ez az idő elégséges lesz arra, hogy Frischmann Gáborral, az ISZB elnökével egyeztessék a munka folytatásának a lehetőségét.
Végezetül az Egyebek napirendi pontban még három téma merült fel röviden. Az első a fiatalok bevonására vonatkozott, itt egy 2 órás workshopban lehetne a javaslatokat, ötleteket átbeszélni, amire már esetleg doktoranduszokat is megívhatna a HTE. A második téma a HTE marketing tevékenységének a fellendítése volt. A harmadik téma egy mesterséges intelligencia tréning megszervezése volt, ami kb. 2-3 órás személyes vagy online tréninget jelent a HTE Elnökség és a szakmai közösségek vezetői számára. Ennek az időpontját a Titkárság egyezteti a potenciális érdekeltekkel.
Mivel az idő nagyon előre haladt és további téma nem merült fel, így a főtitkár, Kolláth Gábor az ülést berekesztette.
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------
--------------------------------------------------